A január elég mozgalmas nálunk, három születésnapot is ünneplünk. Ilyenkor a nagyszülőknél gyűlik össze a nagy család, minimum létszám tizenkét fő.
Minap éppen egy online workshopon ültem, amikor zörögni kezdett a telefonom. Láttam, hogy édesanyám hív. A fiam vette fel és fél füllel hallottam, hogy épp a nagy családi ünneplés időpontját egyeztetik.
Az nem lesz jó. – mondta a fiam- akkor az egyéves évfordulónkat ünnepeljük.
Felkaptam a fejem.
Hogy mi vaaaan? Ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy van valaki a fiam életében, aki már legalább olyan fontos, mint a családja.
Ép ésszel tudom, hogy ez az élet rendje, de ez nem könnyíti meg a dolgomat.
Hálás vagyok, hogy éppen akkor nem tudtam reagálni, így kaptam egy kis időt, hogy végiggondoljam a dolgokat.
Mi történt volna, ha reakcióba megyek?
- Kelthettem volna bűntudatot a fiamban: szinte az egész téliszünetben együtt voltak a barátnőjével, erre a családjára meg nem bír szánni egy fél napot.
Vagy
- Elfojthattam volna az érzéseimet úgy, hogy nem reagálok a hallottakra semmit és csak belülről fortyogok. Ezzel biztosan nem könnyítem meg sem a magam, sem az ő dolgát, hiszen azonnal levette volna, hogy valamiért neheztelek rá.
Mit tettem végül? Nem szülőként, hanem felnőttként, partnerként viselkedtem.
A tanfolyam végeztével odaültem mellé és elmondtam, hogy hallottam amint időpontot egyeztet a nagymamával. Azt is megemlítettem (minden él nélkül), hogy meglepődtem azon, hogy jövő vasárnap neki programja van. Majd megkérdeztem, hogyan tervez ünnepelni és hogy milyen ajándékkal szeretne kedveskedni a barátnőjének az évforduló alkalmából. Majd felajánlottam segítségemet a beszerzésben.
Az eredmény? Egy kellemes beszélgetés, pár perc minőségi idő.
Az elengedés sohasem könnyű. Nem számít, hogy egy kisgyermeket hagysz ott a nagyszülőknél éjszakára, míg te programot csinálsz a férjeddel vagy először viszed tizenévesedet élete első pizsipartijára vagy hagyod, hogy friss jogsis fiad először vezessen egyedül, vagy végignézed ahogy távoli középiskolába, egyetemre készül.
Mindegyik helyzetet nézheted a veszteség vagy nyereség szemszögéből. Néha a döntésre heteink vagy akár hónapjaink is vannak, máskor pedig a másodperc tört része alatt kell döntenünk arról, hogyan fogunk reagálni.
Igen, a fiam életében van egy másik nő és ezzel együtt természetesen én hátrább kerülök a prioritási listán. Nem tagadom, van bennem némi gyász, de ma és minden egyes nap úgy döntök, hogy a helyzetet inkább a nyereség, mintsem a veszteség szemével nézem.
Nem egy fiút veszítettem, hanem nyertem egy lányt.
Legutóbbi hozzászólások