A gyerek kirepült, vetted? Életbe lépett a “gyászfolyamat” első lépése: az identitásválság. Vagy ez csak a bullshit kategória gyöngyszeme, ami megmosolyogtató?
Talán te is tapasztaltad már a „most ki a fene vagyok én?” kérdés pimaszul visszatérő jelenlétét. Amikor az átmenetben A-ból B-be tartva azt is megkérdőjelezed, hogy ki is vagy te valójában. Egy két lábon járó oximoron.
Péntek reggel költözés – olvasható fiam listáján a szövegkiemelővel sebtében kiemelt szöveg. Ő készen állt arra, hogy elmenjen otthonról, de én még nem.
Nem tartom magam ragaszkodó anyának, de új, eddig sosem tapasztalt fájdalmat éreztem, amikor augusztus közepén elbúcsúztattam, és otthagytam az új otthonában. Az utolsó bőrönd is bepakolva, az utolsó pillanatban az IKEA-ból beszerzett szemetes besuvasztva, indulhat az autó. Alig kaptam levegőt, és éreztem, hogy mindenütt folyik rólam az izzadság. Még a változókor is bekavar. Ránéztem a fiamra, arca nyugodt volt, ahogy tenyérrel felfelé pihent a keze az ölében.
Én pedig ott ültem mellette, talpig pánikban.
Tuti rendben van az, hogy különköltözik? Nem kellett volna még több dolgot beszerezni neki? Ugye eszik majd rendesen és nem gyújtja magára a konyhát? És egyébként is: te, aki itt ülsz a kormány mögött, te, hozzád beszélek, veled mégis mit kezdjek innentől kezdve?
Ki vagyok én?
Létezik erre a jelenségre bármilyen identitásválság-koktél – esszenciális összetevők a nehéz időkre? Egy másik anya, aki szintén ezen a nyáron készítette fel a fiát az egyetemre, zokogva azt mondta nekem: „Nem állok készen erre. A gyermekkorának vége.”
És valami másnak is.
Nem zokogtam, de úgy éreztem tudnék. Néhány órával később hazatérve fiam hálószobája rideg és üres volt. Látni akartam a padlóra dobott nedves törölközőket, de nem voltak ott. Kissé fel akartam emelni a hangomat, hogy emlékeztessem őt, ideje lenne felvenni őket. De nem volt kinek prédikálni. Hallani akartam, hogy megkérdezi: „Mi van vacsorára?” és „Tudsz…?”
A csend túl heves volt; mindent áthatott.
Amikor megláttam az üres szobát, inkább vágyakoztam a kupira, mintsem győztesnek éreztem magam. Nem voltam erre felkészülve. Mindig arra törekedtem, hogy a lehető legjobb anya legyek, és valahogy soha nem gondoltam végig a következő epizódot.
Ehelyett kimostam a maradék ágyneműket, és a másik két gyermekem iskolakezdési teendőinek álltam neki. Napokig visszajárkáltam a visszhangzó szobához, azon tűnődve, hogyan nőtt fel ilyen gyorsan? Hová tűnt ez az idő? Végül is csak tegnap volt, hogy elesett a biciklijével és sebes lett a térde. A könnyeit törölgetve vettem az ölembe, most viszont hamarosan, ha felhívom telefonon,és elkezdem: „Hé, mi van veled…” ő röviden rávágja majd: „Anya, rohannom kell… Hadd hívjalak vissza!” Ebből lesz majd két-három nap.
Nem emlékszem másra a hazafelé útból, csak az erős, zsebkendőt markoló kezeimre.
’Kirepült vetted?’ Nem. Az igazság az, hogy nem.
Az igazság az, hogy Igen is, és Nem is. Amikor először felcsendült nálam a B oldalon a következő dal, eleinte nem tetszett a dallam. A legidősebb gyermekem egyetemre megy. Nyári gólyatábor, kémszámtábor és amikor egy napot van már csak itthon rájövök, hogy a jövőben partvonalra kerülök. Az anyaságom nyugdíjazzák. Azt mondja most az élet, tedd le, mert végeztél vele.
„De ez volnék én. Anya. Vagy mégsem? „
Talán ismerős számodra is a szituáció. A környezeted nem érti, mi van veled. Miért vagy elégedetlen, hisz mindened megvan.
De te valahogy tudod.
Mintha az idő megállna lélekben, de fizikálisan forog minden tovább. Persze attól, hogy a gyerek elmegy otthonról, még nem jelenti azt, hogy túl vagyok az anyaságon.
Új, feltáratlan szakaszba léptem az életemnek. Magellán lettem, akit idő előtt feldobtak egy hajóra, térkép és mentőmellény nélkül.
Térkép nélkül válság keletkezik az identitásunkban
A válság legfontosabb tulajdonsága az, hogy jóban van bármely igeidővel: válság volt akkor is, amikor először szülők lettünk.
Akkor is, amikor a gyerek először ment oviba, suliba és az új feladatok csak jöttek és jöttek. Mi pedig egyszerre léptük át velük ismét a munka világának küszöbét. Válság volt, van, lesz. A kérdés sosem az, hogy megúszhatjuk-e, hanem az, hogy amikor itt van, mit kezdünk vele. Ráadásul a gyerek kirepülése a párkapcsolatunkat is hónapokra, akár évekre kibillenti az egyensúlyából.
A pszichológia ezt szerepvesztésnek hívja.
Ehhez társul a változókori „dili”, amikor irracionális és hirtelen változtatásokat hajtanak egyesek végre az életükben. Ők hisznek abban, hogy ezek a változások boldogságuk növekedését eredményezhetik. Nem ismerik fel, hogy jelenleg az életük közepén lévő krízis fázisban vannak, az üres fészek életciklusban, esetleg egy menopauzában vagy egy andropauzában (utóbbi a férfiak változókora). Noha hozhatnának bölcsebb, racionálisabb és produktívabb döntéseket:
- új hobbyt,
- új vállalkozást,
- az öngondoskodás lépéseit,
sokan ehelyett komolytalan költekezésbe kezdenek, mások pedig fiatalabb társat keresnek. De tényleg szükségünk van ezekre a drámai változásokra? Mit történik velünk?
Egyszerűen identitásválságba kerülünk.
Mi az identitásválság?
Az identitásválság akkor következik be, amikor valamilyen változás arra késztet, hogy átértékeld, ki is vagy te valójában. Bármikor identitásválságba kerülhetünk, amikor életünk átalakuláson megy keresztül, vagy jelentősen eltérő helyzetben vagy szerepben találjuk magunkat.
Ez esetben például megkérdőjelezhetjük még az alapvető karakterünket is. „Kedves ember vagyok? Intelligens ember vagyok? Őszinte ember vagyok?”
Megkérdőjelezhetjük továbbá bizonyos tulajdonságunkat, amelyek befolyásolják önmagunkról alkotott felfogásunkat. Ilyen például, hogy valóban extrovertált vagyok-e, könnyen kijönnek-e mások velem, és lelkiismeretes vagyok-e a munkában.
Ilyenkor a szorongás, izgatottság vagy az élettel való elégedetlenség érzése is leuralhat. Vagy épp nem tudsz bízni abban, hogy képes vagy jó döntéseket hozni.
Ilyen katalizátor a gyerek kirepülése is.
Gyászolunk az üres fészek szindróma temetőjében
Az első fázisban vagyunk.
Valahol ez az élethelyzet is olyan, mint a gyász, feldolgozás nélkül „krónikussá válhat”. Az A oldalon remekül helyt állt szülő elgyászolásában gyakran a párok is egymásnak esnek. A különböző hétköznapi szitukban folyton visszatolják a csapóajtót, így változó, hogy kinek pirosodik be az arca.
A gyász olyan, mint a porvihar, ami elveszi tőlünk a tájékozódási képességünket, alig látunk, alig kapunk levegőt. De ahogy csökken a vihar ereje, és lassan magunkhoz térünk, megtaláljuk az utunkat és a por elkezd leülepedni a repedésekben.
„Az üres fészek szindróma a neve ellenére nem egy klinikailag elismert állapot. Inkább egy köznyelvi kifejezés. „
Egy általánosabb típusú depresszió leírására szolgál, amely azzal a veszteséggel jár, ami egy gyermek „elvesztése” után következik be az érzelmi világunkban. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan kezeljük, pontosan meg kell értenünk, hogy milyen veszteséget szenvedünk el. Egy szeretett személy halálával ellentétben az Üres Fészek Szindróma valójában nem a gyermek elvesztéséről szól – továbbra is tetszés szerint felhívhatjuk vagy meglátogathatjuk a gyerekünket, és még mindig az élete része lehetünk. Ebben az élthelyzetben a szülő anyaként vagy apaként való identitástudata veszik el.
„A szülőt gyászoljuk az A oldalon. „
A kutatások azt sugallják, hogy ez az állapot inkább a nőket érinti (menopauza sem segít rajta), mint a férfiakat, tehát az üres fészek szindrómában tapasztalt gyászt tetézik az egyidejűleg bekövetkező más jelentős változások is.
Elvész az identitásunk.
Ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat és új kirakósba kezdjünk, sokat segít, ha tudatosítjuk, hogy ez egy új életszakasz. Tehát a korábbi megoldások, a korábbi rutin nem feltétlenül lesz működőképes. Fontos feltérképeznünk továbbá azt is, hogy mik az örömteli tevékenységeink, erősségeink, valamint, hogy aktivizáljuk a szociális körünket, ahol találkozhatunk a párunkon kívül más emberekkel is.
Az új szerepekkel felfedezhetjük és újradefiniálhatjuk önmagunkat, új kirakósba kezdhetünk. Ha a gyerek kirepülése rossz utóízt, beszűkülést, rosszkedvet idéz elő nálunk, akkor be kell nyomni a „GPS, újratervezés” gombot az életünkben.
De mit fognak szólni mások? – kékre kapcsol a szereprendőrség?
Az ítélkezés, hamis elvárások, előnytelen transzgenerációs örökségek hangos szirénája talán annyira megrémiszt és „rendre int” minket, hogy a kihívásokról beszélni se merünk.
Az ugyanis tilos, szokatlan, (ön)büntetendő.
Mert ez olyan izé, ciki.
„Pedig ez a korszak is olyan, mint a gyerekeinknél a kamaszkor: mindannyian átesünk rajta. Általában akkor, amikor átfordítjuk a lemezt és a B oldal szól.”
Igen, mindenki. Az apák is.
Egyeseknél a szereptévesztés, a kiüresedés, a kontrollmánia, a túlzott ragaszkodás jelenti a B oldal szülői szerepét. Egy szigorú, gyakran a társadalomtól elvárt keretrendszert, amiben illik szenvedni, hisz a többiek is szenvednek. Mások viszont ki mernek lépni, mert tudják, hogy nem csap le a szülőrendészet azért, hogy szégyentelenül nem azt a forgatókönyvet hozzák, amit az átlag.
Én is ebben hiszek. Szülőnek lenni a B oldalon is jelenthet lelkiismeretfurdalás nélküli kiteljesedést. Amikor visszagondolva büszke vagy az elvégzett „munkára”. Végigkísértél egy születendő személyiséget.
Ez egy közös szubkultúránk.
A Szülők a B oldalon szubkultúrája
Amikor új kirakósba kellene kezdeni, talán fogalmad sincs, hogy mihez kezdj.
Újra meg kellene találni magadban
- a nőt vagy férfit, mert nemcsak anya és apa vagy.
- az elrejtett sokoldalú szakembert, mert nemcsak anya vagy apa vagy.
- a barátot, mert nemcsak anya vagy apa vagy.
És még sok mindent.
Talán van egy párkapcsolatod, vannak erősségeid, és még mindig ott van a gyermeked. Csak épp felnőtt. Itt a lehetőség, hogy elköteleződésében és lélektani intimitásában erős kapcsolatot építs.
Vagy épp párkapcsolatra lelj.
Egyedülálló szülőként ugyanis a gyerekek kirepülését talán még ambivalens időszaknak éled meg, hiszen eddig csak szülői szereppel azonosultál. Most új tér nyílhat az életedben. Felmelegítheted a kihűlt életcéljaidat.
Ha te is a B-s szülők szubkultúrájához tartozol, akkor Life- és Mindfulness Coachként, és Kompetenciafejlesztő trénerként egy megoldókulcsot és megfelelő eszköztárat osztok meg veled hamarosan, hogy amikor a gyerek felnő és kifordul az ajtón, a csend ne a vég legyen számodra se, hanem egy kezdet.
Hamarosan indul az új workshopom, stratégiákkal és megküzdési módokkal, hogy szülőként a B oldalon is jól érezd magad a bőrödben. A workshop részleteit először a zárt Facebook csoportomban fogom megosztani, ahol már most egy spéci közösség vár, ahol a „nyelvedet beszéli” mindenki. Ugyanabban a cipőben járunk.
A légkör ítélkezésklímától mentes, biztonságos, támogató közeg. Itt valódi barátságok születhetnek.
Mert mások története összekötik az ismerőst az ismeretlennel, a sajátot az idegennel, az ismerőst az ismeretlennel. Különböző élethelyzetekkel, kihívásokkal és szituációkkal rendelkezünk. Megéljük az élethelyzeteket, mindennapi problémákat és kihívásokat, az örömöt és bánatot.
Kezdj új kirakósba a B oldalon
Elsőre talán úgy tűnik, a környezetedben minden szülő egy szuperhős, szuperlátványos szülői teljesítményekkel. Látszatra mindenkinek minden elsőre sikerül. Mint például klassz szülőnek lenni a B oldalon.
Mindössze másfél és kéttized lépésből.
A kellemetlen és láthatatlan igazság viszont az, hogy a sikerhez vezető út teli van ellentmondásokkal, sebes térdekkel, áldozatvállalásokkal, lemondással, elbukással, újrakezdéssel, sőt gyakran felesleges vargabetűkkel is.
„A fejlődés B-s szülőként sem egy lineáris folyamat és mindenkinek mást jelent. „
Van, akinek az első „nem hívom fel hétvégét”.
Van, akinek az elszántság bizonyítékaként az első új hobby elkezdését.
Van, akinek az első randit a párjával, a nagybetűs NŐ ismételt megtalálása után.
Van, akinek azt, hogy már nem érdekli mások véleménye ebben a témában.
Mind fejlődés.
Talán kellemetlen számodra, hogy e mostani szituáció burkoltan közli veled, hogy nem kellesz. Legalábbis nem úgy, mint eddig. Talán híján vagy az önismeretnek; ódzkodsz az új szereptől. Már annak a gondolatától is kiráz a hideg, hogy a gyermeked már a te kontrollkodásod nélkül fog döntéseket hozni.
Nos, a fejlődés nem sík terep, hanem időnként meredek emelkedő. Aki pedig nem mozdul felfelé, az lefelé csúszik. DE így lehet mindenki a saját fejlődésének ünnepelt hőse. Adj egy lehetőséget és eléd tárok egy anyuzárási/apuzárási pániktól mentes új világot. Hivatásomból kifolyólag a változással, változókorral és a tudatossággal foglalkozom. Három gyermekes édesanya, feleség, nő, de elsősorban ember vagyok.
Épp olyan, mint te.
Kezdj új kirakósba velem! Miközben támogatod a felnőtt gyermeked életúton való természetes előrehaladását is. Tanulj ÖNMAGADRÓL – szülőként már csökkentett üzemmódban a B oldalon! Várlak a zárt Facebook csoportomban.